Nyílt Nap – visszatekintve

Múlt szombaton a Luther Otthon Nyílt napra invitált középiskolásokat, s örömmel vettük, hogy az ország legkülönbözőbb pontjairól érkeztek hozzánk jövendőbeli egyetemisták. 

Barthel-Ruzsa Zsolt beszédet tart
A napot Barthel-Rúzsa Zsolt Igazgató Úr nyitotta meg, beszédében üdvözölve az érdeklődőket.

Ezt követően a kollégium Tanulmányi Vezetője tartott tájékoztatást a kollégium felszereltségéről, felépítéséről, valamint a lehetőségekről, melyeket a közösségünk kínál. A Nyílt napon bemutatkoztak a kollégiumban munkálkodó szervezetek– a Mentorok, a Diákpresbitérium, valamint a Szakkollégiumi Bizottság tagjai is. A fiatalok feltehették kérdéseiket a kollégiumi élettel, programokkal és a lelkiséggel kapcsolatban. A nap folyamán a diákok bejárhatták az épületet, lehetőségük volt egy-egy szint megtekintésére és szobák látogatására, valamint szakkollégiumi bemutató kurzus alkalmakon is részt vehettek.

Sétálva Budapesten kurzus próba alkalma
Sétálva Budapesten kurzus próba alkalma

Délután a végzős gimnazisták drámapedagógiai alkalmon próbálhatták ki magukat, majd a Sétálva Budapesten c. kurzus keretein belül minden érdeklődőnek lehetősége volt meglátogatni a közeli BME campust, és egyéb érdekes helyszíneket a kollégiumunk környékén. 

Nyílt Nap Záró Áhítat
Nyílt Nap Záró Áhítat

A nyílt nap egy Áhítati alkalommal zárult, ahol az érdeklődök a kollégium lelkészével, Gombkötő Beátával is megismerkedhettek. Hálásak vagyunk, hogy ennyi érdeklődő szánt időt arra, hogy meglátogassa és megismerje a Luther Otthont.

Írta : Bálint Sára

2023.03.27.